Sok féle teljesítménymérési szabvány van. A szinuszos teljesítmény 1 db szunuszjellel mért max. telj. A zenei teljesítményt rózsaszínzajjal mérik (ez egy nagyobb kitöltési tényezőjű jel, mint az 1 db szinusz). A zene kitöltési tényezője amúgy erősen műfajfüggő. Aztán lehet még olyan adatot megadni, hogy rövid időre max mennyit ad le, meg olyat, hogy mennyitől nem ég le 0,01 s-ig (P.M.P.O.) meg ilyeneket. Az 5x100 W általában csúcs, amit értelmesen rövid ideig (pár s-ig) lehet kivenni, de nem egyszerre az összes csatornán. Ez azt jelenti, hogy egy-egy hangosabb résznél (pl. lövés egy filmben) várhatóan nem "torzít be" az erősítő. (Minél nagyobb ez az érték, annál rosszabb az erősítő hatásfoka egyébként egy adott teljesítményen.)

A hangerőgombok karakterisztikájával meg közelíteni szokták a logaritmikusat, de ahány erősítő, annyi karakterisztika, ezért értelmetlen az olyasmi, hogy egyik erősítő 4-es állásban lehagyja a másikat, ami 8-asra van tekerve. Eleve az sem biztos (régebbi erősítőknél meg szinte kizárt), hogy ugyan annyi az érzékenységük, vagyis az erősítés mértéke.

Mélynyomóknál különben igaz, hogy sarokba állítva kb. egy nagyságrenddel nagyobb az akusztikai hatásfokuk, mintha a szoba közepén állnának. A frekvenciamenetet ugyan kicsit hullámossá teszi ezt a trükk, de mélyben a fül erre nem annyira háklis, inkább az impulzusviselkedés számít.

[ Szerkesztve ]