Biztos vagy ebben? Bárkit és bármit képesek befolyásolni. Rengeteg negatív dologra fel lehet használni, amit meg is tesznek. Csak azért nem foglalkoznak annyian vele, mert személyesen nem érintettek, vagy nem érzik érintettnek magukat. Pedig már régen nem erről szól a történet.

A föld es a vilagegyetem 2017 eves.

Nálunk a családban van sajnos ilyen tech függő fiatal.
Tünetek folyamatosan online, 10 percenként számítógépet, telefont nyomkodja, éjszaka is keveset alszik, akkor sem hagyja abba, ezért nappal fáradt, dekoncentrált. Düh kitörései vannak, ha a szülők néha elviszik a telefont, stb. Romlanak az érdemjegyei...
Szerintem ezt előbb fel kellett volna ismerni, az iskolában jobban odafigyelni a problémás gyerekekre. Az államnak ismereterjesztő előadásokat, műsorokat kellene szervezni, komoly veszéllyel megismertetni a szülőket. Sztem ez így nagyon egészségtelen, nem tudom kigyógyul-e belőle.

[ Szerkesztve ]

Sziasztok!

Telefon esetében:
Úgy gondolom, hogy ha a telefon folytonos értesítésével eltereli a mindennapi életedről a figyelmet, az hátrány. Akkor már nem te használod a telefont hanem felvettél egy szokást, egy függőséget. Ha képes vagy arra hogy ne használj értesítési ledet, ne használj semmilyen hangjelzést a telefoncsörgésen és esetleg egy ébresztésen kívül akkor már képes vagy uralni a technológiát és az életed egyéb területeire is kellő figyelmet tudsz fordítani. A telefonra pedig akkor nézel amikor te akarsz, nem pedig amikor a szokásod vagy az értesítés diktálja.
(Természetesen ha ez a munkaeszközöd akkor ez kicsit másként van.)
Ha belegondolsz a folyamatos értesítés csak arra jó hogy lekösse a tudatodat és egy virtuális világban tartsa a figyelmedet ahelyett hogy a pillanatban, az életedben lennél jelen.

Számítógép:
Évekig játékfüggő és számítógép függő voltam. Wow COD stb.
Ez ma egy általános függőség ami a legtöbb embert beszippantja.
Aztán jött egy válság és elkezdtem a tudati belső munkát, gyakorlást. Hosszú ideig még megvolt a játék ami egyfajta fogódzó volt és a korábbi énemhez kötött, annak ellenére hogy már láttam mit csinálok ezzel. Pótcselekvést végzek. Mostanra ez is kikopott. Már nem játszok. A számítógépek sem érdekelnek annyira mint régen. Visszakopott egyszerű munkaeszközzé amit használok. Elfogyott a számítógép feljesztést ösztönző motíváció, mert látom hogy ez is csak pótcselekvés volt. Ide még szívesen járok cikkeket fórumot olvasgatni, mert ide még köt valami a prohardver jó kis közösségéhez. Olyan mint amikor eszel egy sütit mikor már jóllaktál. Tudod hogy nincs rá szükséged mégis betömöd, mert érezni akarod azt amit okoz. Kötődsz-ragaszkodsz még az érzéshez.

Ezzel nem azt mondom hogy aki még kötődik ehhez (a technológiához) az rossz lenne, vagy azt rosszul tenné. Hiszen én is így voltam vagy 20 évig. Mindenki azt tegye aminek szükségét érzi. Ez csak egy állapot egy helyzet amit vagy észreveszünk vagy nem. Ha észreveszed előbb utóbb meg fogod haladni, és kikopik lassan az életedből a tévé a számítógép és elkezdesz teljesebb életet élni.

Mert a kevesebb több lesz és ahogy egy bölcs ember mondta:
"A jó orvosság keserű és a helyes út úgy tűnik visszafelé vezet."

Nagyon-nagyon egyetértek veled, remekül összefoglaltad a dolgokat. Az a baj, hogy a fiatalság ennek nincs tudatában, és valószínűleg ők tovább lesznek függők, mint Te vagy az átlag. 20 év azért nem semmi, de valahol meg tudom érteni. Az agyam a mai napig "kikapcsol" játék közben.

Ugyanis a mai fiatalság ezzel nő fel, az etológusok azt hiszem "inprinting"nek neveznék a folyamatot (bevésődés). Azért félünk tőle, mert nem hisszük, hogy jóra vezet. De mi van, ha tévedünk? [ ]

[ Szerkesztve ]

Ez igy túl általánosító ezért fals, bar ketsegtelenul egy lehetséges scenario, de sok esetben a PC nem pótcselekvés, hanem eppen ellenkezőleg, a lehetőségek tárháza, vagy a kreativitáshoz végtelen számú lehetőséget biztosító platform. Emberek százezrei alkotnak napi szinten általa, olyanok, akiknek ez örömet okoz. Szerencsésebb esetben -mint nálam is-, a kedvenc elfoglaltság egyben a megélhetést adó munka is, ami napi 12-14 órára is a géphez köt, de nem pótcselekvésbol. Engem nem elégít ki, ha IRL erdőt járok vagy papírt hajtogatok. Sokkal jobban érzem magam a Photoshop, es a többi kreatív programom elott,
Az meg, hogy a mai srácok chat-elnek, nem meglepő, mivel mi is ezt csináltuk anno csak mas volt a platform.

Létezik kóros függés, de nem ez a jellemző. Régen sem volt ez másként, csak mas volt a függőség tárgya. Pl. Nagyanyám is függő volt, mert fel napot nem bírt ki a kert es a virágai buzeralasa nélkül. A szomszéd meg a kocsiját basztatta reggeltől, estig... A párom meg utazás függő, egész évben azzal van elfoglalva, hova menjünk a hétvégén, a nyáron, telen, stb. Mindenki függ valamitől ami érdekli...ha valaki nem függ semmitől, annak meg nem lennék a helyében, mert baromi unalmas, üres élete van...
Ne legyünk "bezzeg a mi időnkben" szemléletűek a mai srácokkal szemben. Mi is teljesen mas világban nőttünk fel, mint a szüleink. Ez igy normális....

Igazad van nem írtam egy fontosat. A munkám most is a gép elé köt napi 8 órára, mert ehhez értek, ebből élek (még...). A szabadidőre gondolok amikor tehetnénk mást is. Ehelyett a gép előtt, tévé vagy a telefon előtt ülünk. A gép előtt minden könnyebb... csak észre kell venni hogy nem biztos hogy mindig jó felé visz.

1997 nagyon rég volt. Akkor lett először közöm PChez.
Előtte 1988 körül már C64en toltuk tesómmal.
Ha azt nézzük, a kütyü függés a tévével kezdődött. Már nem most....
Tehát még a szüleink is "függők" voltak. Ez sajnos konspirációs elméleteket von maga után.
Mi van, ha ez szándékos? Ha az a cél, hogy a családtagok közötti szakadékot, a széthúzást erősítse valami felsőbb hatalom, hogy tudatosan gyengítse az emberi kapcsolatokat. Mivel tudja, hogy egységben az erő, tehát ha van összetartás, családokon, és kisebb közösségeken belül, sokkal könnyebb azokat az embereket irányítani akár média, akár kütyük által, akik on-line közeli életet élnek, mint azokat a társaikat, akik csak épp bele-bele nyalnak a technológia világába, és inkább egymással töltik az időt, ami megadatik.

[ Szerkesztve ]

Mária és József meg már egy másik téridőhöz tartoznak.

Ez igy elég nagy lózung. Ha egy családban nincs széthúzás, akkor a technológia sem húzza őket szét. De a régi időkben is nagyon sok probléma volt csaladokon belül, a sok részeges kocsmázó férj, az idegbeteg frusztrált feleségek stb., csak akkor még informatika híján a srácok bandáztak és a helyi parkokban verődtek össze, csak ne kelljen otthon az ősökkel lenni.
Akkor mar inkabb legyen otthon a gyerek biztonságban es kockuljon a gép elott, minthogy bele keveredjen valami rossz társaságba az utcán. Az ilyen konteosok mindig abból a tévedésből indulnak ki, hogy minden család egy szerető közösség, pedig nagyon nem. Függetlenül barmilyen technológiától....

Ahol van családfő, ott nem nagyon van széthúzás.
Ahogy mondod... a gyenge, és ilyen vagy, olyan függésnek (alkohol, szex, stb) bedőlő fejek általában a családjuk hullott emiatt a porba. :/
sad.

Mint élete első kb. 20 évét az "analóg érában" leélő harmincas fiatal, magam is rengeteget gondolkodok mindezen.
Az idő számomra mindig egy érdekes dolog volt.
Mint sokan, úgy én is hajlamos vagyok a régmúltban történt eseményekre nosztalgikus beleéléssel visszagondolni. A saját, képzeletbeli idővonalamon rengeteg fontos történést el tudok helyezni.
Minél régebbi egy emlék, általában annál kedvesebb. Annak ellenére, hogy a tudat szintjén tisztában vagyok vele, hogy sok-sok évvel ezelőtt gyerekként elsősorban azért éreztem magam boldogabbnak, mert ismerkedtem a világgal. Felnőttként pedig azért nem érzem magam boldognak, mert már ismerem a világot.
Éppen két nappal ezelőtt jártam Zamárdi és Szántód határán, ahová egy nagyon kedves gyerekkori emlékem köt már lassan 20 éve. Megálltam megnézni a vendégházat, ahol annak idején egy hetet töltöttem egy olyan társasággal, akik között nagyon jól éreztem magam.
Életem egyik legjobb heteként gondolok erre a hétre.
Utoljára még 2006-ban jártam itt, szóval nagyon-nagyon régen. Érdekes volt elgondolkodni azon, hogy hogyan éreztem magam itt első alkalommal tinédzserként 1998-ban, majd később fiatal felnőttként 2006-ban, és hogyan érzem magam most, 2017-ben, harminconsok éves, felnőtt emberként.
Szeretem az ilyesmit a technológiai fejlődés tükrében is megvizsgálni. 1998-ban még alig volt itthon valakinek mobiltelefonja, nemhogy okos, még buta sem. Tudtam hogy létezik ilyesmi, de nem vágytam rá igazából. Ugyanebben az évben használtam életemben először az internetet, amit egy jó dolognak tartottam, de akkoriban kicsit sem éreztem úgy, hogy folyamatosan a neten kéne lógnom. Nem léteztek még közösségi oldalak, nem volt YouTube, stb. Nem éreztem úgy egy pillanatra sem, hogy lemaradok valamiről, ha nem tudok internetezni. Teljesen másról szólt ez a dolog akkoriban. Emailezésre, információszerzésre használtuk a netet, illetve játékra. Volt hogy hetekig rá sem néztem az email fiókomra. Ha tudni akartad meddig van nyitva a Rév szálló büféje vagy a közeli kisbolt, vagy mennyibe kerül a jegy a kompra a Szántódi Révben, el kellett gyalogolni megnézni. Nem tudtál rákeresni a Google-vel, nem tudtad őket felhívni, mert a nyaralóban nem volt vezetékes telefonvonal sem. De ez senkit sem zavart.
8 évvel később, 2006-ban már úgymond fiatal felnőttként álltam ugyanez előtt a kis vendégház előtt, az 1998-as dolgokra emlékezve. Ekkoriban már egy, a koromhoz képest végtelenül kiégett, cinikus, boldogtalan ember voltam, a zsebemben egy butatelefonnal, amin lehetett wapozni, meg szar képeket csinált, amelyek akkoriban nagyon is jónak számítottak. Az IWIW már évek óta pörgött nagy erőkkel, a MySpace is, a YouTube is ment egy éve már, de nem volt még az egésznek olyan felütése, mint manapság. Az internetfüggőség ekkoriban már létező dolog volt az életemben, bár nem olyan mértékben, mint ma. Az MSN Messengert használta mindenki aki "számított", illetve fórumokon kommunikáltak az emberek, amelyek közül mára a közösségi site-ok (elsősorban a Facebook) miatt elég kevés maradt életben. A mobiltelefon is szerves része volt már életünknek, ugye lehetett már elég kezdetleges módon internetezni is ezekkel néhány éve, ahogy feljebb írtam. Mégis sikerült valamenyire disconnectelnem, és kikapcsolnom arra az időre, amit ott töltöttem.
11 évvel később érkeztem ide újra tegnapelőtt. Középkorú, meggyötört emberként, túl számos zűrös dolgon az életben, de a felnőttkori útkeresésem végéhez közeledve, '98-ra és 2006-ra emlékezve. A zsebemben egy elképesztően high-tech, hatalmas QHD érintőkijelzős telefonnal, ami jobb képeket készít, mint az első, azért annyira nem olcsó fényképezőgépem annak idején, navigál, 4K felbontású videót lehet vele készíteni, a desktop internethez hasonló minőségben lehet internetezni rajta 4G sebességgel, azonnal értesít ha emailt, vagy valamilyen más üzenetet kapok, filmet nézhetek rajta, amit akár streamelhetek is, ha olyan a netcsomagom. Jah, és erősebb hardver van benne, mint a 2006-os pécémben volt.
És már attól is elkezdek szorongani, ha elfogy a netkeretem, és 1 óráig nem vagyok online. Azt hogy hol lehet megállni a vendégház környékén, meg hogy milyen vendéglátó egységek vannak ma a révnél, már a Google Maps-en nézem, a telefonon. Beszámolókat, véleményeket olvasok ezekről, megnézem a nyitvatartási idejüket, az étlapjukat. Aztán a Facebookon ír valami hülye haverom, hogy nem tud valami drivert felrakni. Teamviewerrel már veszem is át az irányítást a gépe felett, és megoldom a problémát.
Mindeközben pedig azon gondolkodom, hogy hová tart ez az egész? Legközelebb, évek múlva egy 8K 360°-os kamerával szerelt drónnal körberepülhetem az egész területet otthonról, ami a kajarendelésemet is hazahozza 1 órán belül a révből?
Tényleg ijesztő, hogy szó szerint szorongok, ha nem vagyok online a nap minden percében valamilyen formában, meg az is, hogy sokak számára elegendő az, amit a technika képes nyújtani szociális élet címén. Számomra nem elegendő mindez, és sosem lesz az, bármennyire is a rabja vagyok ennek az egésznek.

Jó szösszenet, mintha magamat hallanám.
96-98 között mi Balatonkenesén töltöttünk el nyaranta 1-1 hetet, ami a legkedvesebb gyerekkori emlékeim.
Szinte minden másban is hasonlóan gondolkodok, mint te, de én azért próbálok függetlenedni a nettől és nem görcsölni, ha nem vagyok online.

[ Szerkesztve ]