üzenetek

hozzászólások


tobal
(tag)
Blog

És hogyha valaki engedély nélkül tör be egy rendszerbe, de nem okoz semmi kárt, hanem inkább hagy egy üzenetet a rendszergazdának, hogy milyen rések vannak a védelemben, és hogyan tudná azokat kijavítani? Akkor az is cracker az ESR szerinti megnevezésben. Meg az is cracker, aki azért tör fel egy programot (amit előtte megvett), hogy mások nyugodtan kipróbálhassák, mielőtt megveszik (minden NFO végén ott van, hogy vedd meg, ha tetszik). Ráadásul a mai DRM védelmek korában már az is crack-et használ, aki már megvette az adott programot, mert van amikor az erős védelem miatt használhatatlan egy legálisan megvett program.
Erre mondtam én, hogy elmosódnak a határok. Nyilván van aki ekkor is éles határvonalat lát, csak az nem veszi figyelembe a körülményeket... erre pedig ESR is hajlamos. Egy egyszerű példa: ugyanebben az írásában azt is kimondja, hogy ne hívd magad cyberpunk-nak, és ne foglalkozz azokkal, akik ezt teszik. Tehát a cyberpunk kifejezéssel ugyanazt teszi, mint amit a hacker kifejezéssel az újságírók tettek. A cyberpunk az eredeti jelentése szerint ugyanis pont az igazi hacker archetípusát jelenti (csak tágabb értelemben, nem csak szoftverek hackerekre értelmezve), mint amit előzőleg körbeírt, szóval saját magát hazudtolja meg (akit érdekel, hogy mit jelent valójában a cyberpunk, olvassa el Timothy Leary kapcsolódó írását: Cyberpunk: az individuum, mint a valóság kormányosa)

üzenetek