Át tudom érezni a helyzetet, valószínűleg rám is (ha nem is ilyen mértékben), de jellemzőek ezek a "tünetek".

Nincs nap, hogy ne fordulna meg a fejemben, hogy milyen egyszerűen lehetne ezen "segíteni". Nem magam miatt nem teszem, hanem a körülöttem élőkkel nem tehetem meg.

Nincs gyógymód a másik hiányára, az idő sem old meg semmit, semmivel sem egyszerűbb... Egyetlen egy dolog motivál/tart életben jelenleg. Fel szeretnék nevelni egy husky kölyköt, és életre szóló élményeket szerezni vele. A hiányon ez sem segítene, nem oldana meg semmit, de legalább biztos, hogy elűzné az ilyesfajta gondolataim. Őt nem tudnám hátrahagyni.

Ez most nem lett egy túl vidám hozzászólás, de úgy érzem segített, hogy kicsit kiírtam magamból. Köszönöm a cikket, reményre ad okot, hogy talán van még kiút ebből...