Nos egyszer tettem fel mindent egy lapra... Vagy legalábbis elég sokat... Azóta megmagyarázhatatlan az, hogy miért kerültem abba a helyzetbe, hogy az egyoldalúság szele megcsapott...

Kellett hozzá pár éve, mire megtanultam azt, hogy a lapot kockáztatás nélkül kiterítsem-e vagy sem, és hogy az érzések kezelése tanulható folyamat része.

Persze a legjobb ,ha ez nincs manipulálva és magától jön. Na ehhez kellettek az "úgy nevezett pofára esések" amelyek berögződést eredményeztek a "lapok visszatartásában"

Szívvel-lélekkel, ilyen voltam, régen, aztán ésszel-szívvel-lélekkel lett belőle... Megtanultam, hogy nem lehet mindent egyszerre, vannak lépcsők, és azok a lépcsők apróbbak mint előtte lépdeltem rajta, vagy csak nem futni kell a lépcsőn, hanem ballagni, a maga kényelmes mivoltában.

Nem egyszerű

Illetve arról: hogy mit nyújt az élet, illetve az egyensúly adott... Amit más rosszat adott nekem, és én azt elszenvedtem , megkínlódtam, nos azt valamilyen formában az élet majd megadja neki....

Gondolkoztam én is azon, hogy miféle igazságszolgáltatás ez... De őszintén.. Emberek vagyunk, ami az egyik félnek boldogság, a másiknak lehet kínosság...

Mindennek megvan a rendje...

Természetesen egy-egy esés után kerültem én is olyan állapotba, amely lelkileg mélypontra taszított... Ekkor kerestem magamnak új célt, bizonyítottam magamnak, mert nem másnak kell megfelelni, elég ha magamnak megtudok valamilyen szinten Kirántottam magam a szarból... Röviden, tömören

Az írás utolsó soraival maximálisan egyet kell értenem.. Nekem is idő kellett kitalálni mi volt a rossz és jó, mert számomra relatív volt és nézőpont kérdése is... Mérlegelni kell, és megtanulni, hogy nem csak ÉN vagyok, hanem más is.

[ Szerkesztve ]