"A ballépés, a hibázás nem halálos! Legalábbis fizikailag biztosan nem." - Vagy de. Miért ne lehetne? Főleg például bűnözőkkel szemben, vagy háborúban. A régi japán kultúrában például magától értetődő volt, hogy a vétséget, tévedést rituális öngyilkosság követhette, ha a hűbérúr vagy a szokás elvárta.

A háború az emberek butasága és/vagy önzősége miatt következik be, de nem mindenki miatt. Egy tipikus általános kiszolgáltatott helyzet. A II. világháborúban emberek tízmilliói harcoltak, nyomorodtak és haltak meg olyan ügyért, amit voltaképp nem ők propagáltak, sőt akár ellene is voltak. Tovább kell lépni, amíg lehet, de a melankólia nem egyenlő a befordulással: a realista melankólia egy igen termékeny állapot.

Egyébiránt sok mindennel egyetértek, de sajnos nincs most időm kifejteni. Nekem személy szerint sosem volt még párkapcsolatom és nincs is kilátásban, ezért abba konkrétan nem is szeretnék belefolyni, ezért is hoztam inkább egyéb példákat az általánosító kijelentésekre; irodalmi szinten persze tisztában vagyok vele, de a művész - és karaktereinek - viszonzott és viszonzatlan szerelmei nem húzhatók rá a világ népességének döntő részére. Lehet, hogy egy állítás a párkapcsolatokat illetően jól megállja a helyét (bár az irodalomban általában a tragédia és a drámai megközelítés érdekesebb ), de lehet, hogy háborúban, válságban, nyomorban, rettegésben, vagy az éhhalál küszöbén nem mindenképp.