üzenetek

hozzászólások


CyberPunk666
(senior tag)

Hát igen, sajnos ez már az a korszak, ahol az intel ellépett és itt kezdett az amd egyhelyben topogni. Sajnos nem tudom, hogy náluk mi a felhozatal, de egyébként amit írtam csak tippre mondtam, mivel nem tudjuk a pontos beállításokat, és nincsenek játékok, ezért sajnos nem tudok mihez viszonyítani, így lóg a levegőben.

Azért lettek volna jók a játékok még az eddigieken felül, mert ott azért abból már lehet tudni, hogy itt cpu, esetleg vga limiten vagyunk.

A teszt egyébként jó, és jó az írás is (ez ritka). Szóval csak így tovább, abszolút bátorítani akarlak és minden kritika csak a fejlődésedet szolgálja. :)

Kevés az, aki jól le is tudja írni, neked ez sikerült. Szóval ha a jövőben folytatnád, akkor hajrá!


Permet Elek
(senior tag)

Végignézted a grafikont. Hülyeség. ddr2 nél nincs csak minimális különbség, ddr3-nál szintén. A proci ramvezérlőjét pedig ha nem tolod feljebb, hiába raksz 2400mhz-es ramot a gépbe, nem lesz gyorsabb mint az 1600-as. Ha a processzor 1600-at enged csak. Lásad sok sok teszt. Amúgy meg próbáld ki. ddr2 duálba kb dd3 single. És pont, hogy nem sok jelentősége van az időzítésnek, tényleges dolgoknál. Generációnként duplázódik az órajel, és az időzítés is, mégis dupla sávszélt kapsz. Cl 9-10 közt ha észreveszed a különbség grat. Ugyan ezt 4-5nél. Stb. A gamer ramoknak akkor van jelentősége ha tud a processzor többet. Lásd ide be tudsz pattintani DDR2 1333-as tuning ramot, mert lekezeli a proci. De a DDR3 1600-at már nem. Csak ha feltolod a processzort. Azt meg aki nem tudta, hogy ddr2-ről megéri ddr3-ra váltani. Hát ez van. Dual ddr2-ről single ddr3 ra ugyanazon GB-menyiségnél, viszont nem. De javíts ki ha ennyire buta lennék.

[ Szerkesztve ]


erer1000
(őstag)
Blog

köszönöm :)

ha találok valami számomra érdekeset, írok még :))


CyberPunk666
(senior tag)

"ha egy ramon belül nézzük, akkor"

Figyelmesebben olvass!

A ddr2 és ddr3 között megnőtt az egy ciklussal átvihető bitek száma a duplájára.
Az 1600 MHz cl 10 ram és a 800 MHz cl 5 ram azonos típusból pontosan ugyanannyit visz át.

A ddr2 és ddr3 összevetésében viszont a ddr3 kétszer annyit, mert egy ilyen ciklusban kétszer annyi bitet mozgat.

De az időzítés pontosan ugyanannyit számít, mint az órajel. Ugyanis ha az órajelet megduplázod, és az időzítést is, akkor pontosan ugyanott vagy (leszámítva, hogy megnő a fogyasztás). A ddr2->ddr3 előnye abban van, hogy nagyobb adatot mozgat meg, de egy azonos generáción belül az időzítés fontossága egyenértékű a frekvenciájéval.

Ha van egy cl9 1600 MHz ddr3 ramod az pontosan ugyanolyan gyors lesz, mintha cl10 beállításon 1777,78 MHz-en nyomnád ugyanazzal a modullal.

http://prohardver.hu/teszt/ddr2_versus_ddr3/bevezeto.html

[ Szerkesztve ]


ivana
(Ármester)
Blog

A ddr2 és ddr3 között megnőtt az egy ciklussal átvihető bitek száma a duplájára. Igen viszont az "órajel" az effektív órajel, vagyis az a duplázás már bele van számolva.


Francia91
(veterán)
Blog

Ez írtam is, hogy elhanyagolható za eltérés. Persze, tisztában vagyok az anyagi részével, de mint mondottam volt, csak észrevételként/megjegyzésként említettem meg a dolgot:)


Permet Elek
(senior tag)

1 dologban igazad van. Mégpedig a "bitek/szálak stb stb." ki hogy nevezi, 2x-eződésében. De az mind 1 bufferbe megy.

A többibe nincs. Ha duplázod az órajelet, duplázódik az időzítés, és a sávszél is. Szóval nem vagy ugyan ott a 800 mhz cl5 el mint az 1600 mhz cl 10 el. Mert pont dupla-annyi adat megy át rajta, azonos ídő alatt. Ráadásul a tesztben jól látszik, hogy az elérési idő minimálisan változik csak. Az időzítés hatására. Ha az elérési idő a duplájára nőne ami sose jött még össze a ddr életébe, akkor lenne igaz az állításod. Ráadásul linkeltél egy tesztet amibe le van írva minden, csak ezek szerint értelmezni nem tudod. A fogyasztás nem nő hanem csökken. Minden egyes generációváltásnál. (Persze szerepet játszik a csíkszélesség csökkenés is.) Én már csak azt nem értem, ha ennyire vágod. Akkor minek kell ennyire belemászni? Én ezek szerint nem neked, hanem másnak aki idetéved írtam le, minél egyszerűbben a dolgot. De csak a te kedvedért leírtam máshogy. De örülök, hogy belinkelted a tesztet. Amit ha más elolvas, eldöntheti kinek is volt igaza. És én itt most befejeztem ezt a témát. :R :R


attilav2
(őstag)

A phenom II x4 925-re azt írja az amd hogy 45nm-en készült [link]
Szvsz jobban jártál volna egy a88x lappal pl: gaf2a88x-d3h + X4 860k-val, ami már 28nm-es, és ez a kombó simán lekezeli az 1600-as ramokat, sőt 2400-2300-asakat is. Az alapórajele is elég magas 3.7-giga a 860k-nak, és van aki fel tudta rántani 4.4-re. Vagy még javasolták egy inteles topicban az i3 4130-at [link] ami bár kétmagos de pariban van a 860k-val, és 22nm valamint a tdp-je is jobb. Szóval egyáltalán nem biztos hogy jól döntöttél.

[ Szerkesztve ]


Permet Elek
(senior tag)

Szerintem olcsóbban megúszta a ramcserét.


attilav2
(őstag)

De egy elavult platformról egy elavult platformra váltott, így viszont kérdéses hogy megérte e a konfig csere. Minimum a88x lapot és x4 860k-t kellett volna becéloznia, és a tesztekben is nagyobb lett volna a különbség, különösen ha van a ddr3 ramjában XMP, az a88x-es lapokban be tudta volna kapcsolni.

[ Szerkesztve ]


domos
(senior tag)
Blog

Kérlek ne erőltesd, nagyon nem értesz ehhez. :(


eldiablo
(addikt)
Blog

Azért a 955 BE még mindig erősebb mint a 860k. :D
A memóriavezérlő nem dob annyit mint amennyivel gyengébbek a magjai.

A hivatalos memória sebességről:
A támogatott 1333 helyett 2000

A támogatott 1866 (max 2 modulig) helyett 2258:


Permet Elek
(senior tag)

Köszönöm az építő kritikád. Tudom, hogy nem vagyok egy lángész. Ott vannak a grafikonok a linkelt tesztben, kérlek értelmezd őket. Ezt meg fejezd be. :U . Ha unatkozol keress más elfoglaltságot.


Blindmouse
(senior tag)
Blog

Szerintem még DDR3 sőt, még EDO RAM-ot is le kellett volna mérni, mert úgy még több jelentéktelen adat lenne a cikkben. Ki az aki még vesz DDR2-t?
1280x1024...


fondorlatos
(aktív tag)

DDR2 vs DDR3 témában talán csak a kisebb feszültségen való/ energiatakarékosabb működés billentheti a mérleget a ddr3 javára. Átlagos otthoni használatkor nem tapasztaltam különbséget az asztali pc-m (ddr2) és egy 5 évvel fiatalabb notebook (ddr3) között. A lényeg, hogy legyen minél több memória a gépben és persze használjuk ki az alaplapunk kínálta dual-triple-quad-channel adta lehetőségeket.

Ezért létezhet az, hogy sokan még elvagyunk ddr2-n.

Köszi a cikket


#16939776
(nagyúr)
Blog

GPU limitesek voltak ezek a tesztek. Gondolom mert ezek a programok a gpu valós teljesítményének megállapítására szolgálnak, és úgy vannak megírva, hogy nem számíthat neki a memória sávszél/időzítés.

Azokon a pontokon ahol a Mem órajel a CPU (alap)órajelnek egész számú többszöröse, ott kisebb késleltetéssel tud dolgozni a memória vezérlő. 2800/7=400Mhz
Ezért jobb teljesítményt ad a 1600/800/400-as mem. órajelel mint a 533/667/1066/1333MHz-nél.

Ezek 10 évvel ezelőtt is alap dolognak számítottak PC-bújó berkekben :)

Amúgy bődületes sávszélesség előnye van a ddr3-nak cpu-ba épített -potens- mem. vezérlővel. Csak el kell érni hogy az legyen a szűk keresztmetszet és akkor látszik az órajel skálázódása is.

[ Szerkesztve ]


Ed3r_X_
(nagyúr)
Blog

Sebesség terén a HDD ami sokat dobhat, a laposban gondolom jó kis 5400-as HDD volt, asztaliban meg 7200-as. Nem mindegy az sem.


erer1000
(őstag)
Blog

én kérek elnézést hogy nem 4K monitorom van, kövezz meg...
legközelebb egy katicán is le fogom mérni a kedvedért.
sőt akkor már 2 katicán

a konfigcsere nem teljes, csak nem tudtam egyszerre megoldani ($$$) így először csak a lap csere és a ramok voltak, mert a procit így is használhatom.
az a nyáron lesz 8magos FX re cserélve, illetve majd később a vga is, de ez a teszt szempontjából lényegtelen


#16939776
(nagyúr)
Blog

L1 L2 chache jó tökön lett lőve ezzel a "tuningal" ;)


eldiablo
(addikt)
Blog

Melyik? A 1090T vagy az FX-6300? ;)

üzenetek