A Bismarck-on használt ágyú torkolati sebessége 820m/s volt. (A nagyobb torkolati sebességű lövedékeket csak szárazföldi telepítésű ágyúknál használták, hajókon nem is voltak készletezve.) A szórásképét jelentősen javította a brit 15"-es ágyúhoz képesti nagyobb csőhossz.

Igazából ez mindig is egy dilemma volt a lövedékek tervezésekor: nagyobb torkolati sebesség, vagy nagyobb lövedéktömeg? Mind a kettőnek megvannak az előnyei.

-A gyorsabb lövedék laposabb röppályával repül, ebből következően kevésbé precíz irányzék is elég hozzá. Emellett rövidebb a repülési ideje, ami pedig két dolgot eredményez: kisebb előretartást kell számolni, illetve a célnak kevesebb ideje van manőverezni.

-A nehezebb lövedék viszont kevésbé veszíti az energiáját. Emellett mivel meredekebb a röppályája, könnyebb belőni vele magas fedezékek mögé. Utóbbi tengeren nem igazán szempont. Az viszont igen, hogy a páncélfedélzeten sokkal inkább merőlegeshez közeli szögben csapódik be. Azaz az effektív páncélvastagság kisebb lesz.

A német SK C/34 torkolati energiája 268,96MJ, míg a brit 15" lövegé 246,56MJ. A szinte teljes egészében csak a hosszabb csőnek köszönhető. Azt viszont nem árt figyelembe venni, hogy a BL 15" még I. vh-s konstrukció, míg az SK C/34 már jóval utána lett kifejlesztve. A britek ígyis >30%-kal tudták növelni az ágyú teljesítményét, csak és kizárólag a lövedék és hajítótöltet konstrukció fejlesztésével. A '43-ban rendszeresített Mk XVIIb lövedékkel a torkolati energia is 270MJ környékére emelkedett. És még mindig csak a lövedék fejlesztése történt, az ágyún semni sem változott.

[ Szerkesztve ]