Én általános iskolában nem szerettem a tesit.

Aztán a középisolában elkezdtem egy küzdősportot (direkt nem írom le mit mert jönnének a hypolók, sajnos ma ez a divat) szóval elkezdtem K.....-zni.

6,5 évig csináltam aktívan ebből, kb 2,5-3 évet versenyszerűen dunáltúli 2 dik helyik jutottam, de akkor már heti 10!! edzésre jártam. Amire, amikor lehetett én mentem.

Az elején brutálisan szenvedtem. Olyan izomlázakat, ütéseket, rúgásokat, nyujtásokat elviselni . Ez adott nekem a mai életben is nagyon nagyon sok akaraterőt, és küzdeniakarást.

Amikor átlendültem a holtponton, nem szenvedtem annyira, elkezdtem élvezni, de még csak heti 3-4 alkalommal jártam. Akkor észrevettem, hogy sokkal szívesebben mozgok, a tesi órákon szinte pofánröhögöm a tanárt olyanokat kér amit kisujjból 3x megcsinálok. Pl fekvőtámaszt. aszem talán 30 vagy 40 et kért, én 1 számolásra 3 at csináltam. Nézett is, hogy ez a gyerek tuti megkattant.

A versenysport már annyire nem volt feneketlen öröm, volt néhány törésem, 2 ujjtörés, egy lengőborda repedés és megszámlálhatatlan zúzódás.

Viszont ez adott valamit. Mondanám, hogy azt amit a mai, én generácóimnak nem adatott meg. Igen a katonaságra godnolok. Így belegondolva nagyon is elmennék; nem hivatásosnak!!

Mert a mai emberek nem tudják mi az a rend és fegyelem. Az új generáció meg pfff.. úr isten. Taigetosz pozitív a fele kapásból. Nincs önkritikájuk, manipulálhatók, tartatlan, akaratgyenge, egyszálbelű stb
TISZTELET A KIVÉTELNEK!!!

Sajnos egy állás miatt anno abba kellett hagynom a K....-ét és ezt érzem is .
SOKKAL lustább vagyok, az akkori atletikus alakom már rég sehol.
Mikor versenyeztem 66,1Kg volt a versenysúlyom. (65 ben akartam indulni, de csak 75 be sikerült. az is vicces történet, talán majd megírom. )
Most 93-95kg, és az egy fél éve fel is kellett költöznöm egy időre Pestre. Ott nem volt lehetőségen mozogni, és ez meg is látszik rajtam.

Most visszajöttem Sopronba, befejezni az egyetemet és változtatni ezen. Aktív sportot, míg a papír a kezemben nincs nem akarok elkezdeni, mert a rovására menne ahogy ismerem magam, de utána munka mellett mindeképpen akarok!

Eszembejutott még egy történet, le is írom, bocs ha kicsit hosszú lesz(lett így is).

Amikor kezdtem a versenyzést egyszer nagyon felhúzták az agyam, egyszerűen leszállt a lila köd, a szeretteim is "bántani" akartam, akkor kattant az agyam. Bakker NORMÁLIS VAGY??

Azt mondtam, hogy igen és semmiképpen sem, hogyom, hogy rajuk csattanjon a düh ami bennem tombol most.

Felültem a bringámra, ami most sajnos porosodik (ez este 10 órakor) és tekertem, tekertem amíg kifulladtam, megálltam pihentem pár percet és tovább , és még tovább... Itt sopron környékén, kevésbé a városban inkább azon kívül lámpáva, láthatósági mellényben.

Bánfalva, Ágfalva felé, illetve Sopronkőhida, onnan ki a Páneurópai piknik helyszíne felé, onnen Fertőrákos, onnan ki a Fertő, ez a kör 2x volt.
Reggel 6 kor értem haza, tocsogtam az izzadtságtól, leszálltam a bringáról, támojogva mentem fel a lépcsőn. Tudtam, ha kialszom magam, ez nagyon fájni fog.

Csak mikor visszaértem néztem meg a kilóméterótát. 118,6km... 6 óra alatt .
De a dühömet, csak egy fürdőszobaajtó bánta..

Megérte? Kérdés nélkül.

És akkor éreztem talán utoljára az a BIZONYOS érzést. (Fu.. you, I did it)