Tudod, igazad van, de amikor olyan barátaid vannak, akikkel együtt nőtettek fel, és igen nagyon sok hülyeséget elkövettetek, na olyankor nincs, nem is volt és nem is lesz panasz.
Persze az is kell, hogy egyikünk sem agresszív, sőt...
Nagyon sokszor voltam részeg, de csak 1 esetben okoztam galibát, de azt sem ok nélkül(nagyon nehéz kizökkenteni a béketűrésemből mert eléggé lenyugszom/elalszom ha iszom, de sikerült)
Es amióta nem iszok, semmi nem változott, kivéve nem hányom össze magam

Szeretem olvasni a posztokat, mert nagyon jó a megfogalmazàsuk.
A korhoz pedig minden tiszteletem.

Köszönöm, de:
1. Az az érzésem, hogy a sorozatban eddig ez az írás az, amiből nem sikerült kihoznom a maximumot.
2. A kor nem érdem, hanem állapot, ahogy már korábban is mondtam.

Eszembe jutott egy történet.

Előzmény.
Mikor másodállásban taxiztam, legendák terjengtek a sofőrök közt, hogy amikor hazavitték a részeget, hogy bánt vele a felesége. Szemétlapáttal, partvissal verte, közben átkozta, lehordta mindennek. Egy ilyen esetem nekem is volt. A feleség ugyan nem használt segédeszközt, de megpofozta, közben persze ment az átkozódás. Alig tudtam a nőből kiimádkozni a fuvardíjat, de végül kifizetett. Jatt nem volt, de örültem, hogy szabadultam.

No, szóval pár évtizeddel később egy barátomnál voltam, kvaterkáztunk. Jó kis körtepálinkája volt, eperhordóban érlelték, állítólag úgy az igazi. Mit mondjak, tényleg jó volt.
Eljött az ideje a búcsúzkodásnak, megyek haza. Úgy döntöttem, hogy ha lehet, kihagyom a BKV-t, talán akad taxis, aki hazavisz, bár pénz nem volt nálam. Le is intettem egyet, aztán elmondtam neki a szándékomat, meg hogy otthon fizetem ki. Nem volt egyszerű dolog, mert a nyelvem összegabalyodott, így meg nagyon nehéz kimondani, hogy Kőbánya-Újhegyre mennék. Rábólintott, beültem, hazavitt. A sofőrnek megmutattam a személyim, hogy én vagyok én, aztán letettem az ülésre zálogként, bár csak két lépésnyire volt a kaputelefon. Felszóltam a feleségemnek, hogy hozzon le egy százast, ki kell fizetni a taxist. A sofőr szemében ott volt a "na most majd kapsz" tekintet, de csalódnia kellett. Leért a feleségem, váltottunk két puszit, aztán a kezembe nyomta a pénzt. A számla valahol 60 Forint közelében volt, (ó, régi szép idők...) természetesen nem kértem vissza a százasból. Felkaptam a személyim, aztán uccu neki, irány a lakás, hadd örüljön az a szegény asszony.

tátott szájjal ordítottam tele a kagylót -> költőibb megfogalmazásban: színeset ásítottál.

Én egyszer ütöttem ki magam. Haver elcipelt egy rendezvényről egy egész utcán át, közben valószínűleg baromságokat beszéltem és végighánytam az utat. Aztán otthagyott a lakótelep előtt fekve a fűben miközben csillagokat láttam (átvitt és szó szerinti értelemben is), anyám az ablakból lógva szörnyülködött, mert már várt haza. Fogalmam sincs hogy cipelt föl az elsőre, hogy vetkőztetett le és dugott ágyba, másnap reggel ébredtem iszonyatos fejfájással.

Gimis korunkban hetente/kéthetente jártunk házibuliba csak haverokkal így nem nagyon volt balhé, mert mindenki ismert mindenkit és ez így volt jó. Emlékszem mennyi mindent összeittunk... Pfuj...
Az alkoholfogyasztásom az elmúlt kábé 10 évben igencsak leredukálódott. Nagyjából minden második hétvégén jutok el a tévé elé, hogy megnézzek egy focimeccset, ilyenkor lecsúszik egy üveg sör, ha vettem. Kizárólag az eredeti Soproni, mert nekem az jött be. A társasági életemet itt élem ki a PH-n, haverokat messze sodorta az élet, nem járok kocsm... kultúrházba, disco-t is életemben egyszer láttam belülről, elég is volt annyi. Koncerteket nem szeretem, szóval marad kéthetente egy meccs és egy sör. Talán bírnék többet is inni, de minek, ha nem kívánom!?

[ Szerkesztve ]

A haverod biztos azért hagyott a fűben, mert félt anyukádtól, hogy rajta kéri számon az állapotodat.

Megvolt. Alkoholista apa képében... Ott aztán volt minden. Verés, kiabálás veszekedés amit el lehet képzelni...
(Vagy lesz majd olyan is, hogy alkoholista?

[ Szerkesztve ]

Kemény gyerekkorod lehetett.

Ezt a vonalat nem folytatom, külön alkoholista cikk nem lesz.

Pláne, hogy emlékeim szerint valami katolikus rendezvény volt.
Na ezt add össze!

[ Szerkesztve ]

Arra is van magyarázat, megártott a misebor.

Úgy érzem, volna mit mesélned. Ha kikívánkozik belőled, nosza, tedd meg.

Olyasmi. Bor volt, legalábbis annak tűnt, sajnos úgy ittam mint a vizet. Egy pohár vörös, egy fehér és így tovább amíg fel nem adtam a harcot, hogy elpusztítsam a lőrét.

A legdurvább mégis az volt, mikor házibulik végén összeöntöttük mindig a maradékot. Az volt az igazán undi koktél. De ezeken a rangos eseményeken sosem ütöttem ki magam mégsem, csak becsíptem, mert mindig mielőtt elindultam jól bekajáltam és vittem is magammal szendvicset így volt ami felszíjja a nedűt és máris lehetett újra tölteni. A lényeg az volt, hogy nem szabadott nagyon keverni az italokat és jól eltelt az éjszaka. Kivéve a buli végén a koktél, na azt sosem felejtem el. Ütött, de sosem kómásra és reggel hatra a fiatal szervezet is elfáradt azért annyira, hogy elege legyen az alkoholból.

[ Szerkesztve ]

A rakott szesz (lásd rakott káposzta) nem ígér sok jót.

Tengeralattjáró?

Kb. 27-28 éves koromig nagyon nem tudtam, hol a határ. Persze bőven volt - nyilván negatív - példa a családban, és baráti körben is, és sajnos sodródtam én is azzal az árral, hogy fiatalon a buli az abból áll, hogy minél olcsóbban minél jobban be kell rúgni. Valószínűleg ennek is köszönhet 1-2 dolgot az egészségem.

Amúgy először vidám, majd bárgyú vagyok (voltam), majd jött a totál K.O., általában porcelánkamionnal befejezve. Szerencsére évek óta csak az első fázisig jutok (azt is nagyon ritkán, évi 1-2 alkalom, amikor egy-egy sörnél több csúszik le egyszerre), és már nem szégyenkezem, amikor az igyálmármégegyet-re azt válaszolom, hogy köszönöm, nem (egy "olyan" társaságban, ez baromira nem egyszerű), és állom a megvető pillantásokat, amikor a 3-5-10-ik unszolásra végül elveszem a felespoharat, majd a tartalmát a földre ürítem. Utána általában többször nem erőlködnek

Hivatalos adatok szerint is 475.000, félhivatalos szerint meg lassan 1.000.000 (egymillió!) alkoholista van Magyarországon. Iszonyat. Valószínűleg minden magyar család érintett a dologban.

'69 szilveszter éjjel ittam először, pontosabban délután. A Hubertus fincsi volt, huncut jó kedvem lett tőle. No, akkor irány az önkiszolgáló, vettem egy üveg Portorico rumot. Ma már tudom, hogy 60 fokos, de akkor nem tudtam, nem is érdekelt. Immáron éjszaka két haverral irány a Zágrábi utca, adjunk a kultúrának. Ők csak belenyaltak, nekem viszont állítólag alig tudták letépni a számról az üveget. Hozzátenném, hogy még cigiztem is, pedig előtte soha. Meg is lett a böjtje.

Ha erőszakosan kínálgatnak, egyszer-kétszer még udvariasan visszautasítom, utána viszont egyszerűen otthagyom a társaságot.

Nàlam 10 évesen Gilbert-kórt diagnosztizàltak, így nàlam az ivàszat kimarad, vagy csak nagyon ritka.