A legjobb közérzetű és leglaposabb hasú mindig akkor voltam, mikor steaket ettem. Bevág az ember egy 40 dekás szeletet minimális salátával meg kis ecetes gombával és minden szép.

Mindazonáltal volt már, hogy 3-4 napig szó szerint bélszínen (bélszín, hátszín, tatár, ribeye, t-bone, érlelt és nem vegyesen) éltem, és már nagyon nem kívántam. A legomlósabb, éttermi minőségű, medium rare márványos húst sem. Nagyon egyszerű kipróbálni, vesz az ember egy két kilós csík bélszínt és megpróbálja megenni mielőtt rárohad. Tekintsünk el nagyvonalúan a nagyságrendileg 10-14 ezer forintos ártól most.

Ha kombinálom, és feldobom valami méretes darált pogácsákkal (anyagában fűszerezve, valamennyi tojással esetleg - bár egyben marad minden nélkül is), akkor sem tartana sokáig a lelkesedés. Például nagyon finom lett a street kitchenes svéd húsgolyó (ez kenyérrel van recept szerint...) alapanyagából meg némi plusz fehérborsból-chiliből csinált méretes, 2 centis pogácsák, 6 percig, forgatva sütve. Régen sokszor ettem ilyet, az adott helyen "bifteki" volt a hivatalos neve. A harmadik napon annak is kelletlenül fog neki az ember, pedig még fetával töltött is volt. Abban nem volt kenyér, még rosszabb, mert tömörebb, szárazabb. Kis vaj a sütés végénél sokat javít rajta.

Ami még eszembe jut a tatár beefsteak meg a carpaccio, de előbbit merje megvenni az ember idehaza, az utóbbi meg elég kevéske magában. És az is nyers, nem fagyasztva biztonságos minőségben nehéz lesz szerintem. Meg mégiscsak 6 ezer pénz kilója.

Az evolúciófilozófiai eszmecserét annyival színesíteném, hogy én eddig azt gondoltam, hogy a növények azért növesztenek termést a magok köré, hogy azt az állatok megegyék és messzi onnan kiszarják magostul.