üzenetek

hozzászólások


#96241664
(aktív tag)

"Egyébként arra kíváncsi lennék, hogy az általános méretű szenzoroknál (pl: 1,7") mennyire van kihasználva az egész terület."

Teljesen. Kisebb szenzoroknál nem lenne értelme ilyennel trükközni, mert ott egy ugyanilyen 6-7mm fókusztávú lencse alapból ekv. 26mm körülinek felel meg, de a crop factor ismeretében pontosan ki is lehet számolni az exif adatából.
Onnantól meg a képeken látszódna, ha szűkebb látószögűek lennének, mint amilyenre a gyújtáv alapján következtni lehet (illetve a felbontásuk is kisebb lenne).


ROBOTER
(addikt)

15 éve nem készítettem képet JPG-ben, kivéve persze mobil. Nézzétek el nekem :)
Tényleg nem estem hanyatt ettől az egésztől, ezt a számokból is lehetett sejteni. Ha valamit 20%-kal jobbra készítesz, és másfél-kétszer annyiért adod (nem csak Apple létezik), az annyira nem meggyőző.

[ Szerkesztve ]


fairi
(addikt)

Mobiltelefonok közt az igazi különbség a computational photography-ban levő képességük. Nagy újdonság; a gyors szenzoroknak köszönhetően készítenek egy sorozatot, majd egyedi képeket összeillesztik és ezt minél kevesebb műtermékkel próbálják.
Részlethiány a iphone képén ezért van, mivel súlyosan alexpos képet világosított fel a szoftver. Ám egyik alexpos kép megőrizte a csúcsfényt, így nincs kiégés.


ROBOTER
(addikt)

"Részlethiány a iphone képén ezért van, mivel súlyosan alexpos képet világosított fel a szoftver. Ám egyik alexpos kép megőrizte a csúcsfényt, így nincs kiégés."

Igen, látszik a képen a túlerősítés és az expók pici elcsúszása. Digitális bemozdulás.


Dr. 444Hertz
(Arcképgyáros)
Blog

Világos.

Mondjuk, annak örülök, hogy a szoftverre videós téren eléggé ráfeküdtek, mert a Video Pro beköszöntével ilyen videókat lehet készíteni a Pro-I-al:
[link]

Egy kedvenc videóm az Xperia 1 III-mal:
[link]
Momentes srácok általában a legtöbbet szokták kihozni a telefonokból, ráadásul Gimbal+ND filter is benne van az eszköztárban, de hát az Pro-I felvétele(i)n több részlet figyelhető meg (legalábbis így látom...).
Cinema Pro tetszik, de ha részletesség (és kontraszt) kell, akkor nem az igazi.
A fapados gyári videóról meg tudjuk ugye, hogy elég gyatra.


Juhaszatti
(addikt)
Blog

Az egyiken élesebb és részletesebb a fotózott téma, a másikon kevésbé égett ki a témán kívüli háttér. Ez alapján biztosan a Sonyt hoznám ki győztesnek, de összességében sajnos az sem annyira meggyőző, amennyire az árazás és a hardver alapján illene neki.
Nem ez lesz a Sony nagy dobása, amivel visszatérhetnek a nagyok közé.


proci985
(MODERÁTOR)
Blog

az f/4.0et azert linkeltem, mert tudja, de az f/2.0nal is elesebb a hatter. es nezd meg a masik kepet is, egyszeruen az Apple telefon szetmossa a hatteret.


Yeffy
(veterán)

ezzel szintugy egyetertek, ezert nem lesz egyelore megint Sony mobilom, es cserelem hamarosan. bar sok jo aprosag van benne, de a p&s sajnos nem kielegito szamomra, de remelem, h jobban rafekudnek a jovoben.
kar lenne, ha mennenek ok is a levesbe, eleg szomoru, mi lett a hTc-vel, vagy az LG-vel, még ha utobbi markatol sohasem vettem mobilt.


doooo
(veterán)

Igen, mivel f/1.5 és f/2.0 között is nagy különbség van. Persze, hogy még jobban mossa a hátteret. Másik képnél is ugyanaz a helyzet. Meg az összes többi képnél, ahol közelebbi tárgy lett lefényképezve. Ez hardveresen ilyen, és kész.


#16820480
(titán)

Az az f1.5 egy iphone-on 4,55x crop factorral nem fog neked ilyen háttérmosást csinálni szoftveres rásegítés nélkül. Egy FF vázon ez f6.8 lenne, ami már eléggé a "rekeszelünk, hogy éles legyen minden" kategória.
Ugyanez a crop factor 2,73 a Sony esetén (illetve kicsit több, mert nem használja a teljes érzékelőt), de az még mindig jobb az f2-es blendével is.


nozs23
(addikt)

De, fog, ha a tema kepebe nyomod. Tudom, hasznalom. Egy FF gep is igy csinalja F/6.8-on, csak a backround render sokkal szebb, ennyi a tortenet. Semmilyen szoftveres trukk nincs benne. A Sony amugy ekv. F/7.1. Kvazi szarabb ha kell a feny es a termeszetes tema szeparacio (hatter elmosas). De ez a kulonbseg elhanyagolhato.

[ Szerkesztve ]


#16820480
(titán)

Persze, de azért a példaképek nem egészen ilyenek, hogy 5 centire van a lencsétől a téma és méterekre a háttér. Annak a betondarabnak sem fogja már a 20-30 centivel hátrébb levő részét elmosni, meg a falevelek mögött a tájat. Erre van a lidar például az i13pm-ban, hogy segítsen távolságot számolni.


nozs23
(addikt)

Ok. Akkor megegyszer: se a lidar, se a szoftver nem probal hatteret mosni nem portre modos fotokon.


ROBOTER
(addikt)

"Ugyanez a crop factor 2,73 a Sony esetén (illetve kicsit több, mert nem használja a teljes érzékelőt), de az még mindig jobb az f2-es blendével is."

Én is azt hittem, aztán utánaszámoltam.
F6,8 az Apple eq. és F7...7,1 körül van a Sony, tehát a Sony nagyobb mélységélességet, viszont a távoli háttér elmosására nagyobb hatással van a képszög (eq. gyújtótávolság), ami szintén az Apple-t segíti az előtér/háttér leválasztásában egy picit, 26mm vs. 24mm eq.

[ Szerkesztve ]


Neck
(veterán)
Blog

Én nem mosnám össze a prémium kompaktot a point and shoottal. Aki tele van pénzzel, nyilván vett prémium kompaktot vaktában kattintgatni, de nem (feltétlenül) ők voltak a célcsoport. Meglepődnél, hány ember vett komolyabb felhasználásra kompakt gépet, pl újságírók közül is. Egy kicsit hülye hasonlattal ez olyan, mintha egy GSX-R 1000-nek felrónád, hogy a városban motorozni nem az igazi rajta.

Én nem gondolnám, hogy egy csillagászati összegért kijött, "Pro"-ként árult Sony telefon-kamerát kizárólag point and shoot-ként kell nézni. Az RX100 / A9 féle stacked szenzort nem osztogatják ingyen, ha azt nézem, hogy ezt dobták rá egy alapból csúcskategóriás telefonra. Ettől függetlenül, nyilván összevethető a "point and shoot" üzemmódban is, (szerintem) ott sem teljesít rosszul, és ez nem olyan dolog, amin egy szoftveres frissítéssel ne lehetne tovább javítani. Mindenesetre, a telefonokkal már elhagytuk a belépő (olcsó) kompaktok szintjét, és egyáltalán nem gondolnám, hogy az XPeria produkciója szörnyű lenne, különösen a színek és a részletek szempontjából. Szóval ha "point and shoot" módban használod, nem kapsz vállalhatatlan eredményt, ott van a legjobbak között.

Azonban, lehet úgy is nézni ezt egy telefont, hogy képes lehet-e egy 200 ezer forintos prémium kompaktot kiváltani, képminőség, videó (VLOG) és manuális fuknciók szempontjából? Egy egy iPhone-nal kapcsolatban nyilván nem merül így fel, mivel sok dolgot helyetted dönt el (ami point and shoot-ként az előnyére is válik). Én továbbra sem értem, hogy miért csak egy féle nézőpontból vizsgáljuk ezt a terméket (point and shoot telefon), és nem a telefonok és a prémium kompaktok határára pozícionált terméknek, ami vonzó lehet a fotózás iránt komolyabban érdeklődők számára.

[ Szerkesztve ]


Dr. 444Hertz
(Arcképgyáros)
Blog

Én továbbra sem értem, hogy miért csak egy féle nézőpontból vizsgáljuk ezt a terméket (point and shoot telefon), és nem a telefonok és a prémium kompaktok határára pozícionált terméknek, ami vonzó lehet a fotózás iránt komolyabban érdeklődők számára.

Ugyanaz, mint amikor a Sony WH-1000XM4 fejhallgató is egy gagyi termék, mert nincs benne AptX HD támogatás.
Tök mindegy, hogy az LDAC jobb kódek, plusz a piac egyik legjobb minőségű vezetéknélküli fejhallgatója mindenféle extrém képességgel, az AptX HD hiánya miatt egy túlárazott selejt cucc...
(Ugye, aki ilyen fejhallgatót vesz, nem az AptX miatt fogja venni)

[ Szerkesztve ]


nozs23
(addikt)

Én nem gondolnám, hogy egy csillagászati összegért kijött, "Pro"-ként árult Sony telefon-kamerát kizárólag point and shoot-ként kell nézni. Az RX100 / A9 féle stacked szenzort nem osztogatják ingyen

De en nem irtam, hogy "kizarolag" point and shootkent hasznalnak. Azt irtam, hogy point and shootkent nem olyan jo, mint a konkurencia, de ketszer annyiba kerul. Szerintem ez nem ok. A szenzor mar ki lett vesezve. Majd akkor elismerem a teljesitmenyet ha nem lesz kukazva a fele. Igy csak cimlapra jo. Ami a manual modot illeti, barki tolthet le appot, ami tamogatja, es tud kiserletezni, ha szeretne gyakorlatilag barmilyen telefonnal. Itt annyi a kulonbseg, hogy a blendet is tudod allitani kemeny ket db. allasban, de azert ez sem a spanyol viasz, Galaxy S9 is tudta, igaz ott meg kevesebb ertelme volt, de egy ilyen -meg mindig pici- szenzornal meg mindig nem sok ertelmet latom, hogy miert akarna valaki lenegyedelni a feny mennyiseget.


jeni
(félisten)

Ennek a megoldásnak az egyetlen előnye,hogy lapos és befér a farzsebbe.
Egy 100e.Ft telefon + 600e.Ft jobb Nikon ,Canon,Panasonic,Leica,Fuji,Olympus ,stb cserélhetős obis gépek sokkal többet nyújtanak


ROBOTER
(addikt)

Egészen konkrétan márkán belül maradva a SONY ZV-1 hivatalos ára 299 000 Ft. Ugyanez a szenzorcsalád, csak nyilván kihasználva az egészet, és 24-70mm (eq) 1.8-2.8 fényerővel.
Igaz, ezt sem teszed zsebre, de már majdnem, mert végtelen pici valami. Egy szemüvegtok nagyobb.


Neck
(veterán)
Blog

"Azt irtam, hogy point and shootkent nem olyan jo, mint a konkurencia, de ketszer annyiba kerul."

Ez legalábbis véleményes. Alapvetően egyetértek a GSMArena cikkben foglaltakkal, miszerint a színek természetesebbek, és több részletet őriz meg az XPeria. Ez nem feltétlenül rossz. Jó fényviszonyok mellett, ha "lerekeszeled" a blendével, és úgy használod point & shootként, tovább javul az élesség stb.
Szóval ez már kicsit egyéni preferencia - a magánvéleményem az, hogy a mobiltelefonos fotózással együtt járó, kicsit szürrealista HDR színek és túlélesítés lett a sztenderd, így a naturalista megközelítés automatikusan úgy csapódik le a felhasználóknál, minthogy gyengébb lett a képminőség.

"A szenzor mar ki lett vesezve. Majd akkor elismerem a teljesitmenyet ha nem lesz kukazva a fele"
Ezt megint nem értem. A telefonról egyértelműen le lett írva, hogy 12MP. Aki ezt el tudja fogadni, azt fogja kapni, amire számít. Ez pontosan az a szituáció, mintha egy 24MP-es modern full frame szenzorra APSC crop lencsét raknék, és ebben az üzemmódban (10,7MP) hasonlítanánk a többi APSC szenzorhoz. Amennyiben nincs szükséged a nagy MP számra, jobb fotókat, nagyobb dinamikát stb fogsz kapni, mint egy APSC szenzor esetén.
A Sony alpha kamerák esetében legalább 1 FÉ előnye van a nagyobb szenzornak, és Te is tudod, 1 FÉ előnyért sokan százezreket hagynak a boltban.

Abban mindenképpen egyetértünk, hogy az igazi az lett volna, ha kihasználják a teljes, 13.20 x 8.80mm-es szenzor méretet, és megkapjuk vele a 20MP-t. De a szenzor dinamikája, sebessége stb így is ugyanaz. A MP-t buktad el, de szerintem ezzel (jelenleg) együtt lehet élni, amennyiben maga a szenzor jó. Kicsit hasonló a szitu, mint amikor a 12MP-es és a 108 MP-es Full Frame fotókat hasonlítgatják (youtube tele van vele) és baromi nehéz megmondani a különbséget.

Jeni: teljesen igazad van, én is ezért tolom egy százezres telefonnal, és egy full frame szettel :D Ettől függetlenül, aki mindent egyben szeretne, és hajlandó a zsebébe nyúlni, az most kapott egy lehetőséget.

[ Szerkesztve ]

üzenetek