Az általad leírtakkal érdemben nem tudok vitatkozni, részben, mert javarészt egyetértek, részben, mert ezeket a bandákat nyilvánvalóan nem hallgatom annyit mint te, ebből következőleg kevésbé is ismerem őket.
Amiből a nézeteltérés fakad az az a (rossz?) tulajdonságom, hogy a mások által istenített előadókat sokkal kritikusabb szemmel nézem, talán puszta dacból, nem tudom, mindenesetre engem igen kevesen nyűgöznek le annyira, mint a rajongóikat.
Csak három példa:
Dio-ról részben már elmondtam a véleményem: számomra túlságosan "oldszkúl", én nem látom a hangjában azt a változatosságot, amit annyian - ettől még nagyon jó énekes volt, de nekem nem idol...
Dickinson: a Maiden beli munkásságáról nem vagyok nagy véleménnyel, bár ez szvsz Steve Harris "bűne" (mármint az egysíkúság és a vékonyka hangzás), már csak azért is, mert a Dickinson szólóalbumoktól(Balls to Picasso, Accident of Birth, Chemical Wedding) viszont hátast dobtam
Malmsteen: csak kevés számát hallgattam eddig, most, hogy így felhoztad, kicsit több cuccot hallgattam meg tőle, ami megerősített abbéli nézetemben, hogy ugyan zseniális gitáros, de ez a tény és a határtalan egója a zenéje rovására megy, nem tudja alárendelni a gitárjátékát a daloknak, így azok viszonylag kevéssé néznek ki dalnak(ellenpélda skandináv prog-metalból: Circus Maximus). Talán Ripper segíthet neki...

Hogy néhány személyes kedvencemről is szót ejtsek:
- Matt Barlow: az Iced Earth-ban annak idején csodákat énekelt, majd ezt fokozta a Pyramaze Immortal lemezén...most, hogy egy ideje megint az IE-ben van(a nekem egyébként kellemes meglepetést okozó Ripper Owenst kitúrva), belekerült a "dickinsoni csapdába" - csak éppen neki nem Steve Harris a kerékkötője, hanem Jon Schaffer, aki úgy tűnik, abban is követi példaképét, hogy egy idő után képtelen fejlődni.
Úgy tűnik, Matt a kiutat abban látta, ha visszavonul már megint... remélem, idővel újfent visszatér, és ismét egy akkora dobással, mint a Pyramaze-lemez volt.
- Roy Khan: csodákat énekelt a Conception-ben és még inkább a Kamelot-ban, sajnos kiégett és ő is abbahagyta, kíváncsian várom, ki jön a helyére és mit fog mutatni... és szintén várom idővel Roy visszatértét is
- Andi Deris: a Pink Cream 69-ben brillírozott, aztán a kirúgott "metal isten", Kiske helyére érkezett a Helloween-be, ahol gyorsan felnőtt a feladathoz, manapság már nehezen tudom nélküle elképzelni a bandát(hja, 18 év megszokása), de a mai napig nem tudja levetni Kiske árnyékát néhányak szemében, pedig lényegesen változatosabb a hangja, több érzelmet tud belevinni Kiskénél
- Murat Ilkan:a török Mezarkabul(Pentagram) dalnoka, nemrég távozott a bandából, meglátjuk, utóda mire lesz képes

végezetül:
- Anette Olzon: a zseniális, bár emberi kvalitások tekintetében kihívásokkal küzdő Tarja után vette át a Nightwish énekesi posztját és bár a régi számokat elég sok időbe telt neki, hogy élőben igazán ütősen előadja(némelyik, - pl. a Wishmaster - a mai napig gondokat okoz neki, mások - pl. a Come Cover Me - szvsz jobbak vele, mint Tarjával), az általa felénekelt album az egyik kedvencem, az én fülem számára sokkal kellemesebb a hangja Tarjáénál, sokkal sokoldalúbb is... érdeklődve várom az első Nightwish lemezt, ami valóban az ő hangjára íródott

[ Szerkesztve ]