A példa csak azt mutatja, a történelmet a győztesek kommunikálják...
A Malmedyi mészárlás pontos története nem ismert, mégis Hans Joachim Peipper Waffen SS páncélos ezredes nyakába varrták. Miután a bíróság bizonyítottság hiányában felmentette, Franciaországban telepedett le, a Wolksvagennek dolgozott fordítóként. 1975-ben valamelyik újság kiderítette és felfedte pontos személyazonosságát, innen kezdve több halálos fenyegetést kapott. A fenyegetések miatt beteg feleségét hazaküldte, kutyájával és puskájával maradt, felkészülve az attrocitásokra, de 1976 júliusában bátran rágyújtották a házat.
Az irónia nem véletlen részemről. Peiper, "az ördög segédtisztje" ugyan rövidebb időszakokat dolgozott Heincich Himmler adjutánsaként, azonban saját kérésére állandósan harcoló alakulatoknál - Leibstandarte - kötött ki. Franciaországban több ütközetben részt vett, ezért SS Haupsturmführerré léptették elő és megkapta az első és másodosztályú vaskeresztet. Egy hónapig Himmler mellett szolgált, majd a Harkov és környéki harcokban szerzett érdemeiért Német Aranykersztet, Lovagkeresztett kapott és előléptették SS Sturmbannführerré (őrnagy.)
A híres kurkszki csatában már páncélos zászlóaljparancsnok. Itt szerezte meg, ebben a beosztásban a közelharc jelvényt is!!
Kurksz után a Piemontéban állomásozó Leibstandarte zászlóalj parancsnoka lett, de novemberben visszavezényelték Oroszországba, ahol a Zsitomír melletti harcokban tanúsított hősiességéért megkapta a Lovagkereszthez a tölgyfalombokat is.
A szövetségesek 1944-es partraszállása után Normandiában harcolt. Caen védelmében súlyosan megsebesült, de a decemberi ardennesi offenzívában már ő vezette az 1 páncélos ezredet. A katlancsatában páratlan teljesítményt nyújtott, egészen Stavelotig nyomultak előre, ahol az üzemanyaghiány miatt meg kellett állniuk. Páratlan menetteljesítménnyel gyalogosan, harcolva nyomultak vissza és mintegy 6-700 lerongyolódott, elcsigázott, lőszerből kifogyott katonával átvágva magát, visszajutott Németországba. Ezért megkapta a tölgyfalombok mellé a kardokat is.
(Peiperről mintázták A halál 50 órája ezredesét, látványos, de hollywoodi beállítottságban.) Az offenzíva során - máig tisztázatlan okok és körülmények miatt . egysége Malmedynél amerikai hadifoglyokat lőtt le. A mérsékeltebb irányzatok szerint 1. Peippernek köze nem volt a lövöldözéshez. 2. A lövöldözést néhány amerikai katona szökése, illetve ennek nyomán kialakult dulakodás váltotta ki, a megriadt németek mindenkit lelövöldöztek, csak néhány túlélő maradt. (A halál 50 órája az általános közfelfogás szerint rendezte meg ezt a jelenetet. Gépkocsikkal tudatosan, eliminálásra körbezárt hadifoglyok legéppuskázása. A közelmúltban a TV-ben is bemutatott film a menekülős változatot dolgozta fel.) Itt kanyarodnék vissza az amerikaiak hajőtörött lelövöldözésére. Háborűban az emberi ösztönök egészen másként működnek. Bár csak regény, de Irwin Show Oroszlánkölykök osztrák síoktató alakja gyönyörűen bemutatja ezt a lelki metamorfózist, ahol Christián Diestelből gyilkológép lesz.
De hivatkozhatnék Wolfgang Ott Cápák és kishalak c. könyvére, ahol a német tengeralattjárósokat a kurtizánok "ütemezve" engedik a kuplerájból, s így a dicső francia ellenállás egyesével megüli őket, nemi szervüket levágja és a megcsonkított hullák szájába gyömöszöli. Utána lehet a német retorzión jajveszékelni, a galád németek...
Nekem erről az a véleményem: a katona - katona, az harcol, az a dolga. A partizán harcol, de Napóleon kora óta eléggé átalakult a rajtaütésszerű támadásos, de valamiféle egyenruhában végrehajtott harcmodor. A békés polgári lakosság - ha egyszer nem állt be huszárnak és katonáik vesztettek - maradjon a s.ggén otthon. Vagy ha mégis harcol, gyilkol - a rejtőzködés a fő fegyverük - akkor ne várjanak érte elfogatásuk esetén Lovagkeresztet. Kardokkal és tölgyfalombbal. Mindig megdöbbent az az eset, amikor Zaratogánál a franciák gyanakodtak elfogadni a békés spanyol parasztasszonytól a kenyeret. Először neki kellett ennie belőle, majd a gyerekeinek is kellett a kenyérből adnia, ami mérgezettebb volt, mint Hófehérke almája. Egy óra múlva francia megszállók, anya és gyerekek egyarán szörnyű kínok között meghaltak.
Visszatérve Peiperhez. A perben nem tudták bizonyítani bűnösségét. Magának a hadifoglyok lemészárolásának pontos körülményeit sem tudták kideríteni.
A Trója c. filmben az agg Priamosz király azt mondja Akhilleusznak: "De az ellenségek is tisztelhetik egymást..."
Én kijelentem, egy ilyen katona - mindegy, melyik oldalon harcolt - akár koholmánynak minősíthető okok miatti gyáva meggyilkolását 30 évvel a háború után, semmivel sem tartom különb cselekedetnek, mit pl. a malmedy mészárlást.
A srebjenicai mészérlás bizonyított felelősét felelősségre vonogatták. De mi lett azzal a holland IFOR tiszttel, aki katonái élén lábhoz tett fegyverrel, farokbehúzva végignézte nők, gyerekek és férfiak meggyilkolását....
Faramuci dolog a háború és a hadiszerencsétől függ, kiből lesz hős és kiből közönséges gyilkos. Persze, az sem mindegy, kinek mitől és hol lesz véres a keze - vagy mennyire tudja tisztára mosni. De érdekes módon - bár kétségtelenül az összes háborúk közül ez volt a legszörnyűbb - a második világháború németek elkövette (jogosan elítélhető) attrocitásait ítéljük el és toroljuk meg újra és újra. Szerencsére a megemlékezésig eljutottunk Lipcse és Drezda bombázásának áldozatainak esetében is. Kár volt Justicia szemét előre bekötni.
