A nagyobb csőhossz önmagában nem jelent nagyobb pontosságot. Jó példa erre a német 88-as ágyú. Az L/56 a Tiger I-be építve pontosabb volt, mint a Tiger II-be építettt L/71-es. Ez utóbbinál ugyanis több lövés gyors leadása után könnyedén vetemedett a cső, tehát egyszerűen elhajlott. Ráadásul jóval kevesebb lövést bírt ki végzetes kopás nélkül.

Egyébként nem a csatacirkáló elv volt a hibás Jütlandnál, hanem az, hogy a brit hajókon a kitört tűz gyakorlatilag végigszaladt a hajón, és egy pillanat alatt minden kiégett. A német cirkálókon voltak lezárható részek, többek között olyan alapértelmezett helyen is, mint a lövegek és a hajó aljában levő lőszerraktár között - ez utóbbi az angol hajókon hiányzott. Így előfordulhatott, hogy bár a lőtorony páncélzata kibírta lövést, de mögötte berobbant a lőszer, emiatt a lőszerraktár, emiatt kiégett a hajó.

Egyébként a 76 mm-es fedélzeti páncélzat rendkívül gyenge, a döntési szögről beszélni meg felesleges, mert vagy a közlekedést akadályozza meg rajta, ha nagyon megdöntik - így 5 foknál jobban lehetetlen dönteni -, másfelől vízszintestől 60 fokban megdöntve is csak duplájára nő a vastagsága, és azt még bármilyen nehéz páncéltörő gránát röhögve üti át. A csatacirkálók páncélzatát egyébként pont a fedélzeti páncélnál spórolták meg. A Hood 42E tonnája meg éppen nehezebb is, mint az akkori szokásos csatahajóké, a kor szintjén bőven megfelelő volt, felvette a versenyt a kortárs csatahajókéval.