üzenetek

hozzászólások


opr
(veterán)

Igen, ez a kettő között van szoros összefüggés. Szelfi Vivike fontos és hasznos pontja a fejlődésnek, mert az ő pénzéből van fejlődés. Ami miatt csomó más dolog is fejlődik, aminek haszna is van tágabb értelemben véve is.

[ Szerkesztve ]


mjani1172
(addikt)

Legalább néznéd meg amiről szakértesz.
Igen, bolyhosodik.

[ Szerkesztve ]


titi12
(tag)

"A gyártók azt állítanak elő, amit el tudnak adni a vásárlóknak. A termék előállítók és forgalmazók szapulása meddő tevékenység. Egyedül a fogyasztók tudják szabályozni a piacot. Ha nem veszik meg a gagyi termékeket, nem fogják gyártani azokat.
Ha tenni akarsz a jövőért a vásárlók felvilágosítására fordítsd az energiádat. Az hatékony. Akkor fognak kizárólag tartós cikkeket gyártani."

Ez a meg nem valósult álom, és a jövőben sem közelítünk ehhez.


Hieronymus
(addikt)
Blog

"VW Lupo, kb 25 éve ment gyári adat szerint 3L/100km fogyasztással..."

Az lehet, de ma már nem. A környezetvédelmi előírások emelnek a fogyasztáson. Az OPF, részecskeszűrő az Otto motorokhoz is igényel némi többlet fogyasztást.

Ráadásul a meglévő kőolaj készleteket értelmetlen az alacsony hatásfokú belsőégésű motorokban elpazarolni.
Ha csúcserőművekben égetik az olajat és elektromos autókban használják fel a megtermelt energiát, akkor is kevesebb a felhasznált kőolaj mennyisége és a környezetszennyezés, mint a járművekben égetve.

Az elektromos járművek önmagukban nem mentik meg az környezetünket. Ez nyilvánvaló. De ha semmit sem csinálunk, akkor kerülünk a legrosszabb helyzetbe. A teljes ipari termelést környezetbarátabbá kell fejleszteni.

Tovább kell lépni az üres szlogenek szintjéről. Ma már az nem elég, hogy leírjátok, ne gyártsanak olcsó gagyit a gyártók. A környezetbarát gondolkodást kell kell elterjeszteni. Nem szlogenekkel, hanem konkrét cselekedetekkel. Megértetni a gyerekkel és a felnőttebb gyerekekkel, csak olyan termékeket vásároljanak amik tartósak. Nem kell az eszközöket évente cserélni. Ha cserélni kell valamit, de még használható, legalább hirdessék meg pici pénzért. Hátha valakinek nagy segítség a szükséghelyzetben.
Ha valami használhatatlan, lehetőleg a hulladékudvarba kerüljön és ne a szeméttelepre.


opr
(veterán)

Szvsz eloszor ha addig ejutnank, hogy nem csak hogy kukaba dobja a sok paraszt a szemetet, de a megfelelo kukaba dobja a sok paraszt a szemetet, mar az egy nagy elorelepes lenne. Evtizedek ota van probalkozas szelektiv hulldaekgyujtessel a fejlettebb orszagokban, mai napig nem sikerult megoldani, hogy a populacio nagy resze ne szarja le az egeszet. :(


Napfénysüti
(nagyúr)
Blog

Esküszöm lassan úgy érzem Chris Bangle szebb BMW-ket tervezett mint az elmúlt pár év termése. Pedig annó nálam az volt formailag a mélypont BMW téren.


beef
(őstag)

Régen minden jobb volt! :DDD


Hieronymus
(addikt)
Blog

A valóságban nem ennyire rossz a látvány.
Az olcsóbb/európai modellekben nem ennyire kirívó a megvalósítás.
Vélhetően a BMW olyan formavilág kialakításán dolgozik, ami csekély módosítás mellett minden piacon meg állja helyét. És egyértelműen BMW látványt nyújt.


7Heads Drago
(veterán)

[Bocs 2,1 mp] Viszont ez nem a legerősebb változata.


7Heads Drago
(veterán)

Ez a gondolatmenet már számomra is elfogadható. :R

[ Szerkesztve ]


Napfénysüti
(nagyúr)
Blog

Tudom ez szubjektív dolog de nem láttam olyan új BMW-t ami tényleg szép lett volna.
IX szokott menni a környéken azzal konkrétan büntetni lehetne olyan a formája. Nekem úgy tűnik mintha kissé elvesztette volna a márka az identitását és másolgatnának, több BMW-ről a hátulját nézve inkább egy AUDI vagy Lexus ugrik be. Na meg ezek a hatalmas vesék elöl.... :(


Füleske
(addikt)

[link]
1 liter benzin = 34 MJ = 9.4 kWh
1 liter gázolaj = 41 MJ = 11.4 kWh
Az autóm (Kia e-Niro) 3 éves átlagfogyasztása 16 kWh/100 km. Mondjuk azt, hogy ez a BMW dupla ennyit fogyaszt. Akkor kb. elérte a Lupo szintjét.
Ettől még a Föld megmentése egy hülyeség, nem tudjuk és nem is cél megmenteni, prímán el lesz emberek nélkül is...


joysefke
(veterán)
Blog

Elfelejtetted az erőmű veszteségét belekalkulálni az egyenletbe. Ahhoz hogy te ki tudj venni az akksiból eggyi energiát, ahhoz az akksit fel kell tölteni aholis van egy töltés során fellépő veszteség, aztán oda is kell szállítani vezetéken, az is 10% veszteség. A hőerőmű 40-max 45% hatásfokkal dolgozik, tehát ott van egy hatalmas 50% feletti veszteség ..
Az ilyen nagy e tankok sehogy sem jönnek ki jobbra mint egy Lupo ami 25 éve volt már


Füleske
(addikt)

Így is nézheted, de akkor számold bele a kőolaj kitermelés, finomítás, szállítás energiaigényét is. Tankerhajókkal, vezetékekkel, tartálykocsikkal, kőolajfúró tornyokkal, finomítóval, mindennel. A kőolaj finomításhoz pl. kobalt is kell, a veszett sok energián felül. (400 fokra hevítés) Ezt a folyamatot megkerülni, javítani nem tudod, míg a másik oldalon egyre inkább ott a napelem, akár házilag is, alaperőműnek pedig az atom. Igen, ezeknek is van környezeti lábnyoma, mint mindennek, de messze nem annyi. Ha megnézed az elektromos energia termelés térképet [link] , láthatod, hogy a megújulók nagyságrendekkel jobbak.

[ Szerkesztve ]


joysefke
(veterán)
Blog

Ha ez tényleg a környezetvédelemről szólna, akkor nem 2,5t fölötti autókkal lenne kitaposva a zöld kánaánba vezető út. Ez konkrétan 2640kg.

25 éve 2,5 tonnából kijött 2db középkategóriás ötszemélyes autó 7L körüli fogyasztással.
Ha a vazetőséget érdekelné a környezetvédelem, akkor mai technológiával 1000Kg-ból meg lehetne oldani egy ötszemélyes kasznit és egy fejlett technológiával készült motor enne mondjuk 5L -t egy ilyen könnyű kaszniban vagy annyit sem. Ez 25 éve sem volt sci-fi.

Nyilván ha a szabályozás megfelelő lenne, akkor az utakon nem lenne fegyverkezési verseny és ennek megfelelően nem kéne magasépítésű kéttonnás monstrumot venni, hogyha az ember mégis karambolozik akkor növelje a saját túlélés esélyeit (az alacsonyabb építésű másik autóban űlők kárára).

számold bele a kőolaj kitermelés, finomítás, szállítás energiaigényét is. Tankerhajókkal, vezetékekkel, tartálykocsikkal, kőolajfúró tornyokkal, finomítóval, mindennel.

A földgázt nem kell eljuttatni a hőerőműbe? Vagy rosszabb esetben a lignitet? Németországban most nyitnak újra külszíni lignitbányákat és bontanak el falvakat az útból. Szóval a realitás az ez.

A mik pedig az, hogy eljutottunk oda hogy az átlagautó lassan nem egy hanem kéttonnás, ennek a legyártása pedig lényegesen több erőforrásba és energiába kerül amit vagy kompenzálni fog hosszú távon a papíron kedvezőbb fogyasztás vagy nem.

[ Szerkesztve ]


titi12
(tag)

A nem tisztán belsőégésűek aránya még 1% alatt van, 1 nagyságrendet még növekednie kell, hogy újabb problémahalmaz kerüljön elő.


Füleske
(addikt)

Nem olvastad el, amit írtam, vagy szándékosan terelsz?
Onnan indultunk, hogy ez a monstrum annyit fogyaszt, mint a Lupo. Mit nem értesz ezen?
Oda érkeztünk, hogy nézzem meg a veszteségeket, ahol elfelejtetted megemlíteni a belső égésű oldalt. Földgáz és hőerőmű? Miért pont a földgázzal számolsz? Nézd már meg, amit linkeltem, hogy minek mennyi a környezeti lábnyoma!
3 tonnás autók? Igen, felesleges. Mint olyan sok minden más is. A kérdés az, hogy melyik jobb? A 3 tonnás villany, aminek folyamatosan javul az energiamixe, alacsony a fogyasztása, vagy a 3 tonnás belső égésű, 3-5 - szörös fogyasztással, tisztán olaj alapon? Melyiket válasszam, ha bemegyek a szalonba? Előző autóm hasonló paraméterekkel rendelkezett, pár száz kilóval volt könnyebb, és kicsit gyengébb volt (nyomaték miatt kb. fele), de kb. hasonló kategória. Ugyan ilyen felhasználással 8-9 liter/100 km benzint fogyasztott. Tehát testvérek között is, csak a fogyasztás különbség ötszörös. Akkor még nem számoltam a tisztán olaj alapú energia vs. energiamix - el, ami országonként változó, de a tisztább helyeken nagyságrendnyi az eltérés. Most konkrétan Mo. - on 205g, míg az olaj önmagában 1125, a szén 1158, a földgáz 575. Napenergia 31!
Amúgy nem, 1 tonnából nem lehet megoldani egy biztonságos, mai követelményeknek megfelelő 5 személyes autót, elérhető áron. Ha lehetne, megtennék. Az Euro normák miatt konkrétan grammvadászat zajlik. Akár hiszed, akár nem. Csak egy példa: 25 éve tömör vasból volt a vezérműtengely, dupla ilyen széles bütykökkel. Ma ugyanaz egy fele akkora csőtengely, fele akkora bütykökkel. Tudod, erre szokták azt mondani, hogy abban még volt anyag, meg tervezett élettartam.


joysefke
(veterán)
Blog

Elolvastam. Értem, hogy mit írtál, bennem is megfogalmazódott, hogy terelsz, de nem akartam eszkalálni a vitát :)

Oda érkeztünk, hogy nézzem meg a veszteségeket, ahol elfelejtetted megemlíteni a belső égésű oldalt.

Nem én felejtettem el...
A #232-es hszedben a benzin energiatartalmával jössz ami ~9kWh/L és ezt állítod párhuzamba az elektromos autó kWh/100km alapú fogyasztásával.

Ez a párhuzam teljesen rossz, mert mint írtam figyelmen kívül hagyja az összes veszteséget ami a villamosenergia megtermeléséhez, szállításához és akkupakkba töltéséhez kapcsolódik. A villanynál te egy abszolút netto fogyasztás értéket veszel alapul.

Dízelnél pedig a 10kWh/L a dízel fajlagos égéshője ami egy az egyszerű Liter/100Km számolással, mondjuk 10kWh/L * 3L / 100Km = 30KWh/100Km (VW Lupo) a bruttó fogyasztás adat, ami már tartalmazza a belsőégésű üzem során jelentkező legnagyobb veszteséget, a motor relatív alacsony hatásfokát.

Az általad implikált összehasonlítás egyik serpenyőjében a szállításon kívül minden veszteség benne van (tehát brutto), a másik oldalon pedig semmi (netto).

Földgáz és hőerőmű? Miért pont a földgázzal számolsz?
Azért mert 2022-es adatok alapján Magyarországon az atomenergia után a földgáz a második legnagyobb forrása a villamosenergiának. A fotovoltaikus után pedig közvetlenül a szén van.

3 tonnás autók? Igen, felesleges.

Ebben egyetértünk.

A kérdés az, hogy melyik jobb? A 3 tonnás villany, aminek folyamatosan javul az energiamixe, alacsony a fogyasztása, vagy a 3 tonnás belső égésű, 3-5 - szörös fogyasztással, tisztán olaj alapon?

Semelyik. Semelyikre semmi szükség és a gondolatom alaptétele az, hogyha a törvényalkotókat bármennyire érdekelné a környezetvédelem, akkor a fejlesztések nem a 3tonnás személyautók irányába mutatnának.

A másik goldolat pedig az, hogy az elektromos autó eredendően nehezebb mint egy hasonló hasznos méretű belsőégésű társa és ezt az összehasonlításban is figyelembe kellene venni. Az üzemeltetés és a gyártás során fellépő veszteségek tekintetében is.

múgy nem, 1 tonnából nem lehet megoldani egy biztonságos, mai követelményeknek megfelelő 5 személyes autót, elérhető áron. Ha lehetne, megtennék.

Abban egyetértek, hogy a mai az utóbbi két évtizedben teljesen félrement szabályozás nem alkalmas az ilyen autó építésére.

[ Szerkesztve ]


titi12
(tag)

A "törvényalkotók" a gazdaságuk érdekeit nézik, a többi kamu meg maszlag.


Hieronymus
(addikt)
Blog

"Dízelnél pedig a 10kWh/L a dízel fajlagos égéshője ami egy az egyszerű Liter/100Km számolással, mondjuk 10kWh/L * 3L / 100Km = 30KWh/100Km (VW Lupo) a bruttó fogyasztás adat, ami már tartalmazza a belsőégésű üzem során jelentkező legnagyobb veszteséget, a motor relatív alacsony hatásfokát."

Az utód autó, a VW Up. Ebben a családban már nincs diesel motor, helyette lépett be az elektromos motor.
https://en.wikipedia.org/wiki/Volkswagen_Up

A legkedvezőbb fogyasztású modell 4.4 L/100 km. A benzin 8,7 kWh/L értékkel számolható. 38,28 kWh/100km.

Az e-UP 14.9 kWh/100 km.

Városi forgalomban ennyi sincs. Vidáman elmegy az autó egy töltéssel 300 - 320 kilométert, a hivatalos 258 km helyett. Nagyjából 13KWh. ECO+ üzemmódban ez az érték még csökken valamennyivel. Bár akkor már öregurasan mozog az autó. A takarékosság leváltja az vezetési élményt, nyugodt erőre.

Akkor most minek ragaszkodunk továbbra is a Lupohoz?


Füleske
(addikt)

A fogyasztásnál számold bele a belső égésű veszteségeit. A tiszta fogyasztás is kevesebb. A kapcsolódó veszteségek is. Most vagy ne nézzük a kapcsolódó veszteségeket egyiknél se, vagy nézzük mindkettőnél.
"figyelmen kívül hagyja az összes veszteséget ami a villamosenergia megtermeléséhez, szállításához és akkupakkba töltéséhez kapcsolódik"
Ugyanez megvan a belső égésűnél is. Már leírtam, minimum miket számolj. Hacsak a benzin nem a benzintankban képződik, magától.
"az atomenergia után"
Akkor miért nem atommal számolsz? Nagyságrendnyi a különbség. Linkeltem a pillanatnyi energiamixet...
"Semelyikre semmi szükség"
A legtöbben nem Fiat 500 - at akarnak venni. Az autógyárak meg eladni akarnak, meglepő módon. Ha így nézzük, semmire semmi szükség. Internet pl. minek? Utak, autók? REPÜLŐGÉP??? Számítógép??? Telefon??? Menjünk vissza a barlangba tüzet csiholni... Aztán álmodozzunk a teleportálásról, hátha egyszer elénk pottyan.


7Heads Drago
(veterán)

És akkor miért azt látom hogy a glecserek olvadnak? Talán mert egy kalap szart se ér az egész elektromos autó vonal a föld szempontjából?.... vagy ha nem itt történik a szennyezés akkor miért itt akarják behozni azt ami máshol történik? Mert a bevétel számít ami a zsebbe megy. És ezzel a reklám számokkal szépen be lehet etetni megint sokakat. Világ szinten jó ha van 1-2 vállalkozás akit tényleg érdekel a környezetvédelem. (nem Apple, nem Tesla) Ha a vállalkozásokon múlik akkor rövidesen kihall az emberiség.
Az atombomba gyártása is úgy indult, hogy egy új energia forrás lesz. Hiába volt a szándék jó a tudósnál. Ha ezt a tudást már egy vállalkozó vagy katona kezébe adod mindjárt más lesz belőle.

[ Szerkesztve ]


Füleske
(addikt)

Ez részedről valami vicc, amit én nem értek? Remélem! :U


Hieronymus
(addikt)
Blog

"Az atombomba gyártása is úgy indult, hogy egy új energia forrás lesz. Hiába volt a szándék jó a tudósnál."

Ez konkrétan nem igaz.

Németországban indult a kutatás, kifejezetten bombát akartak csinálni a németek. Nem tudták megcsinálni, már nem állt rendelkezésre megfelelő minőségű robbanóanyag a reakció beindításához.
A második VH végére Amerikában sikerült ez.

A polgári célú felhasználás melléktermék volt.

Elég elolvasni Szilárd Leó életútját, hogy érthető legyen. Hadieszközt akartak gyártani. Meg az is, hogy nélküle nem lett volna bomba és energia. Az akkori tudósok meggyőződésé volt, hogy lehetetlen megvalósítani a Földön.


7Heads Drago
(veterán)

Sőt, jegyezzük meg, nem Los Alamosban találták fel a spanyolviaszt. Henri Becquerel, Pierre és Marie Curie uránnal és a radioaktivitással kapcsolatos előremutató felfedezései; az említett Rutherford munkássága; a láncreakciót leíró és az első, chicagói atomerőművet Fermivel együtt megépíttető Szilárd Leó eredményei; és persze Albert Einstein, illetve az ő Franklin D. Roosevelt elnöknek írt, a nácik kutatásai miatt az atombomba-fejlesztést sürgető levele egyaránt kellettek ahhoz, hogy Oppenheimerék 1945-re összerakják az első nukleáris fegyvert.
Jóval hamarabb indult az egész. Nem bomba volt a cél. Ez csak a VH miatt került porondra. De én ezt most részemről zártam is.


7Heads Drago
(veterán)

Az a vicc hogy 2-3 tonnás autókat veszel és azt hiszed hogy így fog a föld megmenekülni. Legalábbis nekem a 237#-ből ez jött le. Remélem hogy tévedek.
Sajnos sokan hiszik azt hogy egy nagy eautó+jakuzzi+ meg pár napelem elég is és meg van minden oldva. Érdekes hogy közben meg egyre romlik a helyzet. Nyilván a sok dízeles/benzines miatt. :O

[ Szerkesztve ]


tibcsi0407
(félisten)
Blog

Ez a topik már ilyen Facebook-os kommentháború színvonalon mozog. Már csak az 1.9 TDI Smoke&Charm tulajok hiányoznak.


Füleske
(addikt)

Tévedsz. A Földnek tök mindegy. Az embereknek nem.
Te tényleg azt gondolod, hogy a jelenlegi 99:1 arányt érzékelni fogod? Képzeld el a fordítottját... Jelenleg az elektromos autónál jobbat nem tudsz mondani. A teleportálást még nem találtuk fel. A pár kilós 1000 km - es akkut se.


7Heads Drago
(veterán)

A 2-3 tonnás suv-nál csak jobb van. :) Már eleve legyártani se kellene egyet se, az tényleg kímélné a földet.

[ Szerkesztve ]


Hieronymus
(addikt)
Blog

Annyiban igazad van, a SUV teljesen felesleges.

Annyiban tévedsz, hogy az elektromos autók esetében a jármű tömege energia tároló egységként működik. A tömeg felgyorsítására elhasznált energia jelentős része, lassításkor vissza tölthető az akkumulátorba elektromos energiaként. A nagy tömeg csak minimális fogyasztás növekedést okoz.

A hagyományos járművek esetében a fékkel kell felemészteni a jármű mozgási energiáját.

Most kezdenek gondolkodni egy nagyon hatékony energiatároló rendszeren. Minden eddigi megoldással ellentétben 95% körüli hatásfokkal lehet energiát tárolni napi szinten.

Lendkerékbe tárolva a nappal megtermelt energiát, éjszaka is fel lehet használni. A 2-3 tonnás lendkerekek pont úgy működnek mint az elektromos autók.


Füleske
(addikt)

Olyan opció nincs, hogy le se kellene gyártani. Aki ilyen autót akar, az nem fog kisebbet venni.

üzenetek